Mikor kiderült, hogy mi vár rám, csomó kérdésem volt a műtétről, a közvetlen és a későbbi lehetőségeimről. Innen az ötlet.
2013. január 14., hétfő
Műtét előtt - íme az első bejegyzés..
Jövő héten megyek műtétre, a másodikra! Most fogom megkapni a bal oldalamra a csípőprotézist. Szegeden, az ortopédiai / új klinikán fognak műteni.
Az első, a jobb oldali jól ment, azzal már egész jól "állok" (hahh..:)).
Őszintén, nagyon várom már, hogy túl legyek rajta. Azt mondják, akkor jött el a műtét ideje, mikor már nyugvó, fekvő állapotban is fáj az ember csípője, lába. Na, nekem már fáj, kétséget kizáróan itt a megújulás ideje.
Igaz, ami igaz, kórházak terén már rutinos vagyok, azonban műteni még sosem műtöttek. Egészen tavaly (2011.) novemberig. Akkor esett az első vágás rajtam. Félni nem féltem, mert szegény jobb lábamat már csak vonszoltam magam után, szóval igazi megkönnyebbülés volt az a műtét. Főleg úgy, hogy egyszer, szeptemberben már nekifutottam a dolognak, csak akkor eltanácsoltak. Pedig már akkor is járókerettel jártam:(
Amiért most írok, mert kissé azért jobban izgulok most, mint az előzőnél. Ugyanis a két lábam között van kb 5-6 cm hosszkülönbség, amit nem tudom, mennyire fognak tudni korrigálni..jajj!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése