A gyógyulás fázisai

Összefoglalóan gyorsan leírom, hogy magyarázták a gyógyulás fázisait.
Először is nem mindegy, mennyi a várakozási idő a listán.. Itt Szegeden szezonfüggő, de mondjuk Szentesen nagyon hosszú a sor. Nekem, mivel fiatal is vagyok és a kopás ennyire gyorsan történt, valamint egy olyan időszakban mentem, mikor a kórháznak volt is pénze a műtétekre, szerencsém volt, nem kellett sokat várni. A két műtét között elméletileg 6 hónap a várakozási idő minimuma, nálam ezt sikerült 3 hónapra szorítani. Alapvetően ez a műtét az idősebb korosztályt érinti (50 plusz), így gyanítom azért is lehetett ilyen rövid időn belül megcsinálni a második műtétet, mert gyorsabban gyógyul a fiatalabb szervezet, illetve az izmokat is elszántabban erősíti.
A műtét után az első nap felkeltenek az ágyból, az utána következő napokon pedig már a járókerettel erőszakoskodnak, hogy használni kell. Aki ügyes, azt viszont már két mankóval engedik haza, ezután jön az egy mankó, 6 hét után. Mikor ez letelt, jöhet az egy mankó, később a bot, majd meg kell/lehet próbálni elhagyni még azt is. Ez kb 4-6 hónap azt hiszem.
Utána pedig határ a saját magunk ereje, biztonságérzete, elszántsága, persze a normális keretek között. Például síelni nem hiszem, hogy fogok..

Segédeszközök

Amik megkönnyítették, megkönnyítik az életem:

1. járókeret: akkor kezdtem használni, mikor még egyik lábam sem volt műtve,  jelentősen megkönnyítette a járást, sajnos azonban mindkét kezem foglalt lett, így lekorlátozódtak a cselekvési lehetőségeim. Viszont remek kis papír ajándéktasakot szereltem rá, így a telefont, gyógyszert, zsepit, kis dolgokat mindig magamnál tudtam tartani. Egy dologra nem jöttünk rá: rettenetesen feltörte a tenyerem, s nem tudtuk kiokoskodni, hogy mivel borítsuk, amit takarítani is lehet és puha is. Még az első műtét után is kellett (a második után csak két napig), azzal is jöttem haza, de 4 hét után lecseréltem....
2. mankók: iiiigeeen, mankókra:) Ezeket az öcsémtől örököltem meg, de a kórházban lehetett volna támogatottan felíratni is. Ezek még most is jó szolgálatot tesznek. Így két és fél héttel a második műtét után viszont már nagyon bizsereg a tenyerem, hogy csak az egyiket használjam.. Nehezítés, hogy mindig zsebes pulcsiban kell legyek, mert már nem tudok hova tasakot felakasztani.
3. WC ülőke magasító: ezeket akkor rendeltem egy gyógybolt - ból, mikor még a műtétek előtt voltam,
4. ülésmagasító párna: ezekkel együtt. Magas vagyok, 171 cm, így mindenhova kellettek sajna. Konyhába, tévézéshez, számítógép elé, autóba..De csak ajánlani tudom! A felállást is segítik.
5. hosszú párna: bizony, az alváshoz/fekvéshez szükséges. Ugyanis oldalra fordulni csak úgy szabad, ha párna van a lábam között, de olyan hosszú, hogy a térdemet és a bokámat is tartsa. Nekem szerencsére volt itthon ilyen, ami elég vastag is. Olyan vastagnak kell lennie, hogy a protézis ne tudjon kifordulni a helyéről-a lábak csípő szélességben legyenek. Őszintén..elég kényelmetlen. Akinek nincs ilyen, az pedig tekerjen össze takarókat, s azt is lehet ugyanígy használni.
6. csipesz: na igen. Mikor nehézséget jelent lehajolni, zoknit, bugyit, nadrágot felvenni (kórházban ezért divat a hálóing:) ), jó szolgálatot tesz. Először varrtunk egyet: függönycsipeszt, szalag végére. Az is jó volt, mert kis helyen elfért, de utána kaptam egy ilyen menő botot, aminek a végén van csipesz, így ha valamit leejtek, a földről könnyen fel tudom szedni.
7. ágymagasítás: azt mondták, hogy 90 foknál nem zárhat be kisebb szöget a derekam és a combom, legalább is az első hónapokban. Ezért az ágyat is meg kellett emelni. Ehhez mi asztalost hívtunk, aki az ágy aljához toldott, hogy kényelmesen le tudjak rá ülni (azt még nem tudom, mi lesz velük később, visszacsináltatjuk-e)
8. papucs/cipő talpának magasítása: ezt a kórházban intéztük. Van Szegeden egy cipész, aki hozzátold a cipőhöz, ha szükséges. Hát nekem kellett. Fürdéshez is egy papucs. Ráadásul ha sürgős, egyik napról a másikra megcsinálja és be is hozza a kórházba.
9. gumiharisnya, fásli: a fáslihoz kézügyesség, a gumiharisnyához erő kell. Nálunk az utóbbi érvényesül. Apukám ebben tud segíteni. Volt hozzá mérettáblázat: a vádli kerületét kell lemérni, s ahhoz adnak a boltban méretet: S,M,L,XL Tapasztalatom szerint eggyel nagyobbat érdemes venni. A mérettáblázat szerintit mi nem tudtuk felerőltetni.
10. mások erős kezei: bizony. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok mindent nem tudok egyedül megcsinálni. Egyrészt a fájdalom, másrészt a mozgás korlátozottsága, harmadrészt mert foglaltak a kezeim, mind ok arra, hogy másokra legyek utalva. Amikor nagyon lefogytam, fel sem tudtam kelni ülésből, sokszor kellett, hogy felemeljenek. Ráadásul főzni, takarítani, utazni, mind-mind lehetetlen vállalkozás (volt) egyedül. Szerencsés vagyok, mert az apukám és a két fiútestvérem is erős, így tényleg mindenben számíthattam rájuk. Ezért is igyekszem mihamarabb összeszedni magam.

Gyógytorna rulez? Másodszor...

A második műtét után másik gyógytornászt kaptam a klinikán, de már ő is látott múltkorról. Mondta is, hogy örül, hogy most már túl leszek ezen is. De amikor elkezdett tornáztatni, akkor kiderült - nem mellesleg magam számára is-, hogy az előző esethez képest a lelkesedésem már a múlté. Valószínűleg a fájdalom is közre játszott, de inkább a fejemben volt a baj. Úgy voltam vele, hogy ha nagyon akartam, múltkor is sikerült megerősítenem a műtött lábam, most miért kéne kételkednem benne, hogy majd rendbe jön ez is. Egyből a műtét után viszont leginkább olyan érzésem volt, mint akinek iszonyú izomláza van: megnyúlt a lábam, viszont az inak, izmok kicsit lassabban nyúlnak, mint kiderült. Szóval aludni alig tudtam, kinyújtani a lábam szintén, a műtött oldalra nem lehet fordulni, szóval volt/van baj.. A gyógytornát, amit közösen csináltunk, azt megcsináltam, utána viszont semmit. Pedig ki volt adva..ágy széléről hajlított lábak térdből kinyújtása százszor. Ehelyett filmeket néztem..és leginkább sajnáltam magam. Nem erre számítottam, hiszen az előző jóval könnyebben ment, na!
10 nap után hazaengedtek, azzal, hogy de ugye csinálom majd a feladatokat...gondoltam mindegy mit mondok, ellenőrizni úgyis csak én tudom. Viszont csodák csodája, amint hazaértem, egyből komolyan vettem a dolgokat. Minden nap kétszer végigcsinálom a gyakorlatokat. Jövő héten leszek három hetes, s a gyógytornász szerint már felülhetek majd a szobabicajra. Hogy miért? Mert előre dolgoztunk!
Ugyanis míg a másik láb miatt csináltam a feladatokat-mindkét lábbal persze-, azalatt a még akkor műtetlen lábamat is megerősítettem, s nem olyan rossz, gyenge alaphelyzetből indult, mint a jobb oldalam.
Ezért pl most már alig várom, hogy egy mankóval száguldozhassak:) és ezért mondom, hogy a gyógytorna királyság!

Gyógytorna rulez! Először..

Az első műtétem előtt, mikor már ugyan fájt a lábam, de még nem kellett segédeszköz a járáshoz, sokat szobabicajoztam, hogy az izmaim megmaradjanak.
A transzplantáció után mindig is figyeltem rá, hogy ne legyek ágyban fekvő. Budapesten is kértem gyógytornászt már, itthon meg csináltam rendületlenül a gyakorlatokat, amiket ott tanultam. Egészen addig, míg már nagyon nehezen tudtam felkelni a földről, vagy a nagy lasztiról, amivel a gyakorlatokat csináltam. Akkor jött a bicaj. S volt egy pont, mikor már az sem ment. Ez olyan 2012. szeptember óta tartott. S pechemre akkortól már a májam is olyan rossz állapotban volt a gvhd miatt, hogy le is voltam gyengülve. Szeptemberre-a legelső műtéti időpontomra, amiről visszatapsoltak, mert olyan rosszak voltak az értékeim- 10 kg-ot fogytam. Az összes izmom elfogyott, szó szerint.
Ezért novemberre, mikor a májam már egész jól volt, a műtét után borzasztó nehéz volt a torna. Bár szépen lassan jöttek vissza a kilók, az erőm is több volt, mint augusztus-október között, mégis nagyon nehéz volt a gyógytornász dolga. Az egyik lábam műtött, a másik meg fáj, rosszul áll és rövidebb 6 cm-rel, mint a másik (mert a csípőm, a kisebb ellenállás felé fordulva (f)elcsúszott a bal oldalamon). Izgultam is, hogy sikerül-e a műtétnek ezt kiigazítani..
És akkor jött a gyógytorna. Műtét utáni első nap máris. Van egy gép, amibe a lábszárat beteszik hanyatt fekve, s az magától mozgatja, állítható szögmértékben a lábat (behajlítja-kinyújtja), ez egy óráig megy. Utána pedig 10-12 féle gyakorlat jön, amik nem forgatják ki a csípőt, ezeket lehet variálni csak az első 6 hétben. Semmi variálás, nehogy kiugorjon a protézis. Én annyira elszánt voltam, hogy az egyébként 30-40 perces gyakorlatsort hazatérve kétszer is végigcsináltam, plusz amit mondtak, hogy hanyatt fekve térd leszorítás, boka feszítés, fenék összeszorítás napi több száz is lehet, ezt is leszámoltam, minden nap. Mert nagyon akartam már jobban lenni. Szerencsére sikerült is, bár azt mondták, engem hátráltat a másik, még műtetlen lábam. Viszont 2012. decemberére így is sikerült, hogy a 6 hét végén felengedtek vissza a szobabicajra. És imádtam:) Mondjuk az sem mindegy, hogy milyen gyógytornásszal dolgozunk. Nekem szerencsém volt, a kórházban is és itthon is. Hivatalosan a műtét után otthon 14 alkalommal jöhet ki gyógytornász a beteghez, az orvosi beutalón szereplők szerint. Mi viszont meg tudtunk abban egyezni, hogy csinálom minden nap a feladatokat, a gyógytornász pedig az első hat hétben csak heti egyszer jön, mert úgysem lehet bővíteni a feladatok körét. Utána, mikor már ez eltelt, mondjuk pont karácsony lett nálunk, de utána tényleg változatosabb feladatok is következtek, mint például a nyújtott lábbal/állva végezhetők. Ezt a felbuzdulást csak a második műtétetem vette vissza kissé..

Második kör - bal oldali protézis

Itthon vagyok, már egy hete. Megműtötték a bal oldalt is. Azt mondta az orvos, hogy ez az oldal sokkal csúnyábban el volt kopva, mint a jobb oldal. Állítólag a combcsont feje kb dió nagyságú, na most az enyém már csak mogyorónyi volt. Sokkal jobban meg is cincáltak, ebből következően sokkal jobban is fáj a műtét után:( Mondjuk hozzátartozik, hogy múltkor még szteroidot is kellett szednem, ami gyulladáscsökkentő is, s talán ez is közre játszott abban, hogy múltkor napi 1 fájdalomcsillapítóval nyomultam a kórházban, most pedig napi 4-gyel. Úgy, hogy éjszakára 1 Contramal, nap közbenre 3 Mexalen (Algopyrin-t nem szedhetek, ami még szóba jöhetett volna, mert vérképzésben valamit ront, ha sokat szed belőle az ember). Utoljára Contramal-t akkor szedtem, mikor az első kemoterápiát megkaptam, s utána a szám nyálkahártyája úgy döntött magamra hagy. Napi 3-at. Akkor is, most is, ideig-óráig segített csak, de akkor jó volt.

Most maga a műtét érdekesebben alakult, mint múltkor. Megint azt választottam, hogy a gerincembe adják az érzéstelenítőt, nem is volt vele gond, de mintha kevés lett volna. Végig azt éreztem, hogy bizsereg a lábam, s a műtét vége felé már azt is éreztem, ahogy varrták össze a sebet. Na nem úgy, hogy éles szúró fájdalmam lett volna, csak, éreztem, hogy valami hegyessel bökdösnek, de nem fájt. Viszont mint kiderült, felment a pulzusszámom. Mikor az altatóorvos megkérdezte, minden ok-e, mondtam mit érzek, erre gyorsan kaptam egy kis morfint. Aztán még egy keveset. Ez már teljesen "kiütött". Emiatt kénytelenek voltak plusz két órán keresztül megfigyelni egy külön helyen, közel a műtőhöz (máskor egyből visszavittek a szobámba). Tulajdonképpen vicces volt.Mondjuk arra emlékszem, hogy egész végig arra koncentráltam, hogy ne aludjak el, pedig mondták, hogy nyugodtan. 

Mikor visszakerültem, akkor pedig egy morfinpumpát raktak mellém, hogy azt adagolva saját magam csökkenthetem a fájdalmam. Nekem nem jött be. Mindig felébredtem, hogy fáj, akkor nyomtam is a gombot, de az idő onnantól, hogy felébredek, odáig, hogy van hatása a fájdalomcsillapítónak. S nem lehet össze-vissza nyomkodni, csak bizonyos időközönként (15-20 perc). A katétert most is, mint múltkor, már másnap kiveszik. Még egy pozitívum: eddig sajnos sok rossz tapasztalatom volt a katéterekkel, itt viszont a műtőben, már az érzéstelenítés után kaptam csak meg, így semmi kellemetlenség nem volt vele.

Előzmények - part I.

Kezdjem a legelején, gondolom. Oké. 2010. decemberében gondoltam, refluxos leszek, ezért apukám intézett nekem egy gasztroenterológusnál időpontot, s mellesleg elmentem egy vérvételre is. Történt mindez 23-án. Mivel a laborosokat ismerjük, ezért délután, mikor mentünk az eredményért, mondták, hogy jobb, ha egyből megyünk vele a háziorvoshoz, mert nem túl jók az eredmények.. Valóban, a háziorvos azt mondta, hogy akkor most menjek haza, csomagoljak, s irány a kórház ügyelete. Nekünk meg kerekedett a szemünk. Azt mondta, olyan kevés a fehérvérsejtem (0,6), hogy szerinte jobb, ha megvizsgálnak. Elmentünk, bár csomag nélkül.
Mondták, hogy maradnom kell. Mondtam, hogy nem fogok. Ki gondolja, hogy karácsonykor, vagy karácsony és szilveszter között bármi is történik egy kórházban, ha nem feltétlenül sürgős.. Így aláírtam, hogy saját felelősségre hazamegyek. Karácsony lement, utána mentünk a gasztroenterológushoz, de ott is volt vérvétel. Akkor, bár azt mondta a doki, hogy szerencsére csak nagyon kezdetleges refluxom van, mégis behívott a szobájába. Ahogy látta a laboreredményeim, azt mondta, hogy lehet, hogy valami fertőzést összeszedtem, de a mi helyünkben ő nagyon meg lenne rémülve: mert ilyen eredményekkel lehetek akár  AIDS-es is, vagy leukémiás. Mi meg ketten pislogtunk, mint hal a szatyorban. Nem vettem komolyan. Hogy is lehetett volna, mikor egész eddigi életemben soha semmi bajom nem volt. Minden évben egyszer egy hétig meg voltam fázva ősz végén és pont. Meg milyen már valakinek a szemébe mondani, hogy lehet, hogy AIDS-es, mikor ott ül mellette az apukája?? Szürreális volt. AIDS? Kizárt. Leukémia? Ugyanmár!
Mindenesetre kaptunk egy időpontot, hogy szilveszter után menjünk Szegedre, a haematológiára a II. Belklinikára, mert a gasztroenterológus egy volt tanítványa ott adjunktus.
2011. január elején ott ültünk, egy egészen meglepő - kórház alagsorában - helyen lévő folyosón, ahol sokakkal együtt az orvosok ambuláns rendeléseire várakoztunk. Akkor még semmit nem tudtam, mi merre van. Na egy pár hónap alatt szakértője lettem, én mondom. Vérvétel, várakozás. A doktornő is először azt mondta, hogy valószínűleg ez valami vírus lesz, ami legyengítette az immunrendszerem. Mondta, hogy a következő lépés a csontvelőből mintavétel lesz. Szóltam, hogy ha már itt vagyok, essünk túl rajta! Mondanom sem kell, fogalmam sem volt, mire vállalkoztam. A biopsziához kaptam vénásan valami varázslatot (kábító, altató valami), akkor már fenn feküdtem egy ágyon oldalra fordulva. S mire eszmél ilyenkor a gyanútlan álmodozó? Hogy beledöfnek valami éleset a csípőcsontjába, s egy rövid ideig olyan, mint mikor valamit ki akarnának szakítani. Majd kicsit kába voltam még, de semmi extra, indultunk haza. Esetemben talán annyi csak, hogy beszédes lettem és többször elismételtem dolgokat, míg ki nem tisztult az agyam:) Annyi utasítást kaptam, hogy 10 nap múlva lesz ennek eredménye, akkor kell visszamenni.

Műtét előtt - íme az első bejegyzés..

Jövő héten megyek műtétre, a másodikra! Most fogom megkapni a bal oldalamra a csípőprotézist. Szegeden, az ortopédiai / új klinikán fognak műteni.
Az első, a jobb oldali jól ment, azzal már egész jól "állok" (hahh..:)).
Őszintén, nagyon várom már, hogy túl legyek rajta. Azt mondják, akkor jött el a műtét ideje, mikor már nyugvó, fekvő állapotban is fáj az ember csípője, lába. Na, nekem már fáj, kétséget kizáróan itt a megújulás ideje.
Igaz, ami igaz, kórházak terén már rutinos vagyok, azonban műteni még sosem műtöttek. Egészen tavaly (2011.) novemberig. Akkor esett az első vágás rajtam. Félni nem féltem, mert szegény jobb lábamat már csak vonszoltam magam után, szóval igazi megkönnyebbülés volt az a műtét. Főleg úgy, hogy egyszer, szeptemberben már nekifutottam a dolognak, csak akkor eltanácsoltak. Pedig már akkor is járókerettel jártam:(
Amiért most írok, mert kissé azért jobban izgulok most, mint az előzőnél. Ugyanis a két lábam között van kb 5-6 cm hosszkülönbség, amit nem tudom, mennyire fognak tudni korrigálni..jajj!